Mikor már mindenből eleged van.
Mikor már mindenkiből eleged van.
A világból, az életből, az emberekből. Mikor már meghalnàl, de azért mégsem, mert ha tegyük fel öngyilkos lennél, akkor a pokolra kerülnél, s akkor mégis mi lenne azzal a személlyel aki bármilyen is vagy, elfogad és szeret. Az egyetlen személy aki mindig ott van neked, mindig segít, meghallgat és teljes szívéből szeret. Ha Isten megajándékozott egy (mittudoménmilyen-valamilyen-akárjóakárrossz) élettel akkor nincs hozzá jogod (legalábbis szerintem), hogy megfoszd magad tőle. Lehet, hogy már ott tartasz, hogy azt hiszed neked már véged. Hogy nincs tovább és fel kell add. Hogy nincs a világon egy normális ember. Nincs egy ember akinek szüksége lenne rád. Aki nem tudna élni nélküled. Aki szerethetne. Nincs egy ember, egy igazi, hús-vér, tiszta szívű ember körülötted. Csak szörnyetegek. Szörnyetegek akiknek az a legnagyobb céljuk,hogy tönkre tegyenek. Hogy elpusztítsanak, hogy összezuzzanak. De ami azt illeti, bármennyire is furcsa, ez nem így van. Vagyis legalábbis nem szándékosan teszik ezt, ha teszik. Mind Isten teremtményei vagyunk, akár hiszünk benne, akár nem. Minden szörnyeteg igazából ember. Nincsenek szörnyetegek, csak mi éljük úgy az életünket, hogy néha(egyszer-egyszer gyakran, általában, rendszeresen, egyfolytában) sikerül megbántanunk az embereket. És úgy, hogy észre sem vesszük darabokra törjük egymást. Darabokra törjük egymás szívét, lelkét, önmagunkba vetett hitét. A semminek, a jó büdös semminek érezzük magunkat.
Azt mondod, hogy te még soha nem éreztél így? Nem érezted, hogy legszivesebben elmenekülnél egy lakatlan szigetre, ahol csak te lennél egy telefonnal, egy laptoppal, egy ággyal, egy hűtővel és egy plüssmacival együtt. Azt kell,hogy mondanom, hogy egy részben jó neked. De gondolj csak bele. Bántottál már meg valaha egy embert? Kicsúfoltad, kigúnyoltad, megsértetted vajon? Lehet, hogy miattad menekült volna el valaki legszivesebben? Tehetsz te arról, ha valaki fejében ilyen gondolatok fordulnak meg?
EMBEREEEEK!
Mi van velünk? Miért nem tudunk békében élni? Miért nem tudunk úgy szeretni ahogy a Mennyei Jó Atyànk szeret minket? Miért nem tehetnénk boldoggá egymás napját/életét? Miért? Miért kell mindig csak a másikat megsérteni? Miért nem tudunk JÓ EMBERek lenni? Miért?
Miért? Miért? Miért?
Miért?
Szerintem ez az élet kérdése. Ez a feladatunk. A feladatunk amit Isten kirendelt nekünk.
Bi-Pi egyszer azt mondta, hogy próbáljuk meg úgy itt hagyni a földet, hogy jobb legyen mint ahogy kaptuk. Sikerül ez nekünk? Teszünk valamit érte? Megmozgatunk legalább egy követ, hogy segítsünk embertársainkon és ne a mélybe lökjük őt? Egyszerű a válasz. És bármennyire is azt hiszed,hogy a te válaszod biztosan igen, gondold jól végig. Gondold nagyon jól végig. Biztos vagy benne,hogy igen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése