Egyszer, kétszer, háromszor...

Pár percel ezelőtt láttam egy olyan posztot tumblr-ön amelyben az állt,  hogy ami egyszer megtörtént, nem biztos,  hogy még egyszer megfog. De (állítólag) ami kétszer már megtörtént harmadjára is megfog.
Ez a kis idézet féleség nagyon elgondolkodtat(ott).
Egyszer, kétszer, háromszor?
Mégis mit akarnak jelenteni ezek a számok? Mi a rejtély bennük? Mit akarnak sugallni? Mi a jelentőségük?
Mi van azzal, ha egyszer már megtörtént?
Talán egy hiba volt?
Talán nem kellett volna, hogy másodjára nem fog?
Akkor mégis miért volt?
És ha megtörtént már kétszer, attól még nem lehet hiba?
Mi hiba és mi nem?
Mi alapján lehet eldönteni ezt?
Honnan tudod meg?
Miből jössz rá?
Ja, bocs... Elfelejtettem, hogy te már csak ilyen jó vagy...
A szíved vagy az agyad segít a döntésben?
Honnan tudod,  mi a helyes ha a szíveddel gondolkozol, és honnan tudod, hogy mi van akkor ha az elmédre hagyatkozol?
Számos kérdést feltehetsz magadnak, de választ attól még nem fogsz kapni erre a kérdésre.  Szerintem nincs helyes válasz erre. Semmire sincs helyes válasz.
Van elfogadható válasz, van tűrhető.
Van elfogadhatatlan és van tűrhetetlen.  Sokféle válasz van.
Rajtad áll,  hogy mit válaszolsz.
Rajtad áll,  hogy mit választasz.
Rajtad áll,  hogy megtörténik-e mégegyszer.
Hogy megtörténik-e még és még, újra és újra.
Lehet, hogy szerencséd lesz, és jól választasz.
Lehet, hogy nem és elcseszel mindent. És akkor mi van?
Semmi.
Az élet telis-tele van lehetőségekkel, csak élni kell velük. Meg kell találni a tökéletest és ki kell használni. Erről szól minden.

 

Nem hallod?

Nem hallod?
Lélegzek.
Nem hallod?
Suttogok.
Nem hallod?
Hozzád beszélek.
Nem hallod?
Kiáltok.
Nem hallod???
Üvöltök!
Nem hallod a szívem dobogását?
Érted dobog.
Nem hallod lelkem sovárgását?
Ő csak érted epekedik.
Nem hallod, hogyan veszem melletted a levegőt?
Nem?
Talán, mert melletted nem is tudok.
Nem hallod sóhajomat?
Ezt meg miért nem?
Nyitsd fel a füled!
Halj!
Nyitsd meg a latásod!
Láss!
Végy észre végre!
Halld meg a kimondatlan szavaimat.
Figyelj rám.
Törődj velem.
Mondj szépeket nekem.
Lepj meg engem valami széppel.
Valami jóval,  valami maradandóval.
Mindenem csak érted van.
És mindened csak értem van.

*Az érzés,  és tudat, mikor valamit elkezdesz,  és akár van egy különleges személy,  akire írás közben gondolsz, de a végére minden, minden megváltozik. Olyant írsz a végén,  mire nem számítottál. Mire nem is gondoltál volna.  És ezt szeretem én az írásban. Olyasmiket hoz ki belőlem mire nem is gondoltam volna. Oly messze tudok eltérni a gondolataimtól amennyire csak lehet... és ez.. felemelő. *

Mindenki megy. Mindenki siet. Mindenki senkije mindenkinek.

Apró pillanatok

Pillanatok, amelyek megváltoztassák az életedet.
Pillanatok, amelyek megváltoztassák a nézőpontodat.
Pillanatok, amelyek megváltoztassák a gondolatmenetedet.
Pillanatok, amelyek megváltoztatnak téged.
Pillanatok.
Sok pillanat.
Egy pillanat.
Kis pillanat.
Nagy pillanat.
Apró pillanat.
Óriás pillanat.
Pillantos pillanat.
Pillangós pillanat
vagy
Pingvines pillanat.
Kihasznált pillanat.
Elfelejtett pillanat.
Elvesztegetett pillanat.
Elnyomott pillanat.
Boldog, szomorú,
Hangos és néma.
Mit ér nekünk egy pillanat?
Mit jelent egy pillanat?
Mi minden történhet egy pillanat alatt?
Egy pillanat és mindennek vége szakadhat.
Egy pillanat és minden újra születhet.
Egy pillanat és minden megváltozik.
Egy pillanat alatt bármi történhet.
Miért nem élhetnénk neki? Miért nem használhatnánk ki azt? Miért nem becsülhetnénk meg azt?

Talán..

Talán csak egy lány vagyok...
Talán csak egy lány vagyok,
aki most a képernyő előtt ül és a talán jelentőségén gondolkodik..
Talán csak egy lány vagyok a sok közül..
Talán A lány vagyok.
Talán egy gyerek vagyok,
 aki nem nőtt még fel..
Vagy egy gyerek,

aki soha nem is fog.

Talán egy nő vagyok,

aki már felnőtt.

Vagy az a nő,

aki már soha nem fog gyerek lenni.

Vagy inkább a lány???

Talán, mégiscsak az a lány vagyok.

Talán egy lány a sok közül.

Talán az a lány vagyok,

aki az álmaidban kísért.

Talán én vagyok az a lány,

aki mellett akarod, hogy valóra váljon az álmod.

Ki tudja, 

lehet az a lány vagyok, aki az álmod.

Lehet az a lány, 

aki megváltja a világot.

Lehet, hogy az a lány

aki majd megmenti az életedet.

Lehet, hogy a lány vagyok,

aki mindig melletted van.

Lehet, hogy fontos szerepet játszok az életedben.

Lehet, hogy fontos szerepet játszottam az életedben.

Lehet, hogy fontos szerepet fogok játszani az életedben.

De ki tudja?

Lehet, hogy csak egy lány vagyok.

Talán csak egy lány vagyok a sok közül,

aki mellett minden egyes nap elmész.

Talán csak egy lány vagyok a sok közül,

akinek a világot jelentetted.

Talán csak egy lány vagyok a sok közül,

akinek egyszer köszöntél.

Talán csak egy lány vagyok,

aki már mára idegen számodra.

Talán csak egy lány vagyok,

akit nem is ismertél.

Talán csak egy lány vagyok a sok közül,

Aki nagyot álmodik és nem is a földre esik, 

hanem egyenesen a föld alá süllyed.

Talán egy lány vagyok,

akivel még nem is találkoztál, 

és nem is fogsz.

Talán egy jelentéktelen lány vagyok.

Talán egy lány, ki még semmit sem tud.

Talán nem is egy lány vagyok, hanem csak lány.

Talán senki vagyok.

Talán mindenki vagyok.

Lehetek semmi, lehetek minden.

Mindig és soha.

Lehetek aki akarok. 

És talán az is leszek.

Talán te is?

Vagy csak ülsz a babérjaidon, és kommentálsz ide-oda?

Hát babám, hoppá fel és -talán- légy valami talán te is...

Talán egy lány.. Talán bárki. Vagy csak talán.

*Igen, mostanában nagyon elragadott a slam... Mentsetek meg, mert nem tudom, hogy hogyan fogok  tudni kibújni szorításából. Mindjárt megfolyt. Mindjárt szétszed. Mindjárt eléget.. *

Down to you

Hogy mi a rossz és mi a jó? 
Döntsd el TE!

Kellene..

Írni kellene..
Írni kellene valami jót.
Írni kellene valami szépet.
Írni kellene valami hasznosat,
valami maradandót.
Írni kellene.
Nemcsak, hogy legyen meg a címe, legyen meg a napi valami.
Nemcsak azért, hogy feltudd mutatni.
Írni kellene, mert erre van szükségem.
Szükségem van, hogy valamit írjak.
Nem tudom, hogy mit, csak úgy...
Muszáj kieresztenem a bennem lévő szavakat, mondatokat.
A bennem -mélyen elbúvó- gondolatokat, érzéseket, vagy mittudoménmiket.
Tudod, majdnem mindenki életében előfordul,
hogy fogalma sincs, hogy igazából mi is a baja,
csak úgy, hirtelen, rosszul van.
Rosszul van: hirtelen bedepisedik, azt se tudja, hogy mi van vele,
csak úgy igazából semmi nincs vele.
Olyan élőhalott.
Olyan, mint egy felfuvalkodott béka.
Vagy ahogy Emő mondaná, olyan búval baszott.
Nem tudom elképzelni, hogy mi a csuda van velem,
de hirtelen már csak arra eszmélek fel, hogy
már megint olyan vagyok.
Már megint az a búval baszott leányzó vagyok.
És, hogy miért?
Nem tudom.
De hidd el, nem azért, mert az akarok lenni.
Nem akarok olyan lenni.
Nem akarok folyton folyvást olyan lenni.
Utálok olyan lenni.
De mit is tehetnék ellene?
Nem tudom.
Nem tudom ezt sem, pont mint egy csomó más dolgot sem.
De az élet már csak ilyen.
Egy csomó kérdés elé kell, hogy álljunk. És hogy mennyire kapunk választ?
Nos, az is egy  jó kérdés.
Lehet, hogy szerencsések vagyunk, mint a parasztlányok a mesékben és jön a királyfi, aki felforgassa az életünket és minden megváltozik. Minden jóra fordul, és mindenre -amire kell- választ kapunk.
Lehet, hogy az élet most szórakozik velünk és hát.. a hoppon maradunk :) Nem sikerül.
Igaz, hogy az életünk nem egy tündérmese.
Sőt, még közel sem áll hozzá.
De szerintem idő kérdése, és talán -csak talán- minden a saját útjára kerül. A csomók kibogzódnak, a hipe-hupás útak pedig valahogy kilapulnak, egyenessé válnak és az élet igazi életté válik, amiért tényleg, érdemes is élni. Érdemes hajszolni, érdemes harcolni, amiért.. igazán érdemes minden.
Én próbálok ebben hinni.
Lehet, hogy gyerekes.
Lehet, hogy hülyeség de kit érdekel.
Na jó, talán téged.
De engem nem.
Ilyen vagyok.
Sok mindenben hiszek.
És igen, hiszek ebben is.
Hiszem, hogy az idő szinte mindent  megold.
És talán az idő múlásával, akár még jobb is kisülhet mindenből.

https://www.youtube.com/watch?v=2fiVQ19k55A

Társas vagy mi..

Tudod mi a legszarabb?
Az, hogy az ember társas lény...
Az, hogy az embernek szüksége van a másikra.
Hogy nem tud egyedül élni.
Nem tud a másik nélkül létezni.
Szükséged van másikra.
Szükséged van a szüleidre, a rokonaidra, a barátaidra.
Az ismerőseidre, és az ismeretlenekre.
Szükséged van a melletted lévőre, akár tetszik akár nem.
Rengetegszer vagyok úgy, hogy legszivesebben a világ végére mennék (ha igazából lenne is olyan, de persze hol is van az?) , elmenekülnék minden és mindenki elől, egy lakatlan szigetre, egy lakatlan házba, és ott élnék. Persze egy ideig biztos boldog lennék, de hát meddig is? Valamennyire ismerem magam, és biztos vagyok benne, hogy egy idő után magányos vagy mittudoménmi lennék s vágynék az emberek társaságára, de amint megint valami baj kerülne, vagy rám jönne az öt perc megint menekülnék vissza a menedékembe.
De nem tehetem meg. Nem teheted meg és nem nem tehessük meg.
És miért?
Mert az élet ilyen.
Nem menekülhetünk el minden és mindenki elől. Az élet nem erről szól. (Na jó, igazából én sem tudom pontosan, hogy miről is próbál szólni, de biztos vagyok benne, hogy nem erről :) ) Szembe kell néznünk az élettel, az emberekkel. A számunkra közel állokkal és a nem túl kedves ismerőseinkkel is. Muszáj ápoljuk a kapcsolatainkat, mert egyedül nem megyünk semmire sem. Lehet, hogy úgy érzed, hogy neked senkire sincs szükséged, de hidd el, mindig van egy olyan pont, hogy nem tudsz már tovább egyedül lenni.
Szükséged van a családodra, a barátaidra.
A szeretetre, és a szerelemre.
Az ismerősre, és az ismeretlenre..

Szeress..

Szeress,
Mint a barátod.
Szeress,
Mint a legjobb barátod.
Szeress,
Mint A lányt,
Szeress,
Mint a testvéred,
a lányod, az unokád.
Szeress,
Mint egy ismerősöd, mint egy ismeretlen.
Úgy szeress,
mintha tényleg szeretnél.
Mintha az lenne a legfontosabb,
hogy hogyan is szeretsz.
Úgy szeress,
ahogy szeretlek én,
ahogy szeretnélek.
Szeress,
Mint akinek a világ
semmit sem ér nélkülem.
Szeress,
Mint kinek én vagyok a fény az alagút végén.
Szeress mint a korlátlan internetet,
a kódolatlan Wi-Fit.
Mint a teli doboz kolát,
mint a frissen kihozott pizzát.
Szeress,
Mint a  a tavasz első hóvirágját.
Szeress,
Mint a kedvenc filmed, könyved, zenéd.
Szeress,
Mint Edward Bellát,
Mint Chuck Sarah-t,
Mint Castle Alexis-t,
Mint Hodgins a bogarait,
Vagy mint Colleen Hoover a slam-et.
Szeress, ahogy Ő szeret minket,
vagy csak
Szeress, mint a napi kávéd.
Szeress, mint a napi újságod.
Mindegy, hogy hogyan..
Csak szeress...

Charah

Írj? ÍRJ!

"Írj rosszul! 
Legyél béna!
Írj szörnyen!
Rettenetesen.
Borzasztóan.
Ne gondolkozz!
Kapcsold ki a belső ellenőrt!
Hagyd, hogy jöjjenek a szavak!
Hagyd, hogy szabadon áradjanak!
Merj hibázni!
Csinálj valami őrültséget!
Írj le ötvenezer szót egyetlen
november alatt!
Én megtettem.
Csodás volt, tiszta téboly!
Ezerhatszáz hatvanhét szó minden egyes nap.
Nem lehetetlen.
De ehhez el kell fojtanod a benned élő kritikust.
Teljesen.
Csak írj!
Gyorsan.
Hagyd, hogy kibuggyanjon belőled!
Írj élvezettel!
Ha nem megy, hagyd abba egy időre!
Aztán folytasd!
Írj tovább!
Ez is úgy működik, mint bármi más.
Elsőre nem lesz tökéletes.
Ez is mesterség. Gyakorolnod kell, ha fejlődni akarsz.
Gyakorlás nélkül nem jutsz be a Juilliardra.
Ha a Carnegie Hallra vágysz, gyakorolj,
gyakorolj, gyakorolj…
…vagy fizesd le őket.
Ahogy minden másnál, itt is tízezer óra kell,
hogy felsőbb szintre juss.
Legalábbis Malcolm Gladwell szerint.
Szóval: írj!
Hibázz!
Hagyd ott!
Hagyd összeérni!
Aztán javítsd ki!
De ne menet közben cenzúrázz,
mert az csak lassítja az agyat.
Legyen az írás napi rutin!
Számomra ez a blogolás.
Fantasztikus érzés.
Minél többet írsz, annál könnyebb lesz. Minél gyorsabban
árad, annál kevesebbet agyalsz. Ez nem az iskolába lesz,
nem kapsz rá jegyet, csak kiadod magadból a gondolataidat.
Jól tudod, hogy ki akarnak törni.
Szóval ne add fel! Gyakorolj és gyakorolj! Írj rosszul,
írj szörnyen, írj önfeledten,
és a végén talán valami
nagyon
nagyon
jó sül ki belőle."

*Colleen Hoover- Visszavonuló*

Hmm *szarkasztikus-sóhaj*

Néha azt hinné az ember, hogy az élet hülyéskedik velünk.
/Ne tévesszen meg senkit se, nincs semmi célzás, az élet véletlenje csak, hogy ez pont április 1.-re került :) \
Szerintem minden ember életében megtörténik, -ha van hite, ha nincs- hogy elgondolkozik azon, hogy minden miért/hogyan/miért pont akkor/miért pont vele/miért pont úgy történik ahogy.
Bármennyire is hihetünk Istenben, néha az ördögnek is sikerül "átvenni rajtunk az irányítást". Nahogy nehéz ezt felismerni. Nagyon nehéz ez ellen bármit is tenni.
Nincs honnan válaszokat kapjunk ezekre a kérdésekre.
Élünk, vagyunk, létezünk.
Vannak az életünkben olyan pillanatok, amiket megérdemlünk, és vannak olyanok amiket igazából nem,de azért mégismegtöténnek. És erre mi válasz van? Nem tudom. Szeritem még a nagy filozófusok sem tudnak erre egy szuper-jó választ adni.
Miért történik jó emberekkel rossz dolog?
Miért történik rossz emberekkel jó dolog?
Ez az élet rendje.
Ennyi "szorakozása" szerintem neki is lehet. *szintén szarkasztikus mosoly-sóhaj*
Élünk, vagyunk, létezünk.

Minden okkal történik. Mindennek megvan a miértje. (Csak számunka ez is homály:)) )

Hiába próbáljuk megfejteni az élet  rendjét, lehetetlen. Ez van. El kell fogadni, és élni. (De tényleg élni. Nem csak létezni... Hidd el szhar lehet csak létezni.)