Társas vagy mi..

Tudod mi a legszarabb?
Az, hogy az ember társas lény...
Az, hogy az embernek szüksége van a másikra.
Hogy nem tud egyedül élni.
Nem tud a másik nélkül létezni.
Szükséged van másikra.
Szükséged van a szüleidre, a rokonaidra, a barátaidra.
Az ismerőseidre, és az ismeretlenekre.
Szükséged van a melletted lévőre, akár tetszik akár nem.
Rengetegszer vagyok úgy, hogy legszivesebben a világ végére mennék (ha igazából lenne is olyan, de persze hol is van az?) , elmenekülnék minden és mindenki elől, egy lakatlan szigetre, egy lakatlan házba, és ott élnék. Persze egy ideig biztos boldog lennék, de hát meddig is? Valamennyire ismerem magam, és biztos vagyok benne, hogy egy idő után magányos vagy mittudoménmi lennék s vágynék az emberek társaságára, de amint megint valami baj kerülne, vagy rám jönne az öt perc megint menekülnék vissza a menedékembe.
De nem tehetem meg. Nem teheted meg és nem nem tehessük meg.
És miért?
Mert az élet ilyen.
Nem menekülhetünk el minden és mindenki elől. Az élet nem erről szól. (Na jó, igazából én sem tudom pontosan, hogy miről is próbál szólni, de biztos vagyok benne, hogy nem erről :) ) Szembe kell néznünk az élettel, az emberekkel. A számunkra közel állokkal és a nem túl kedves ismerőseinkkel is. Muszáj ápoljuk a kapcsolatainkat, mert egyedül nem megyünk semmire sem. Lehet, hogy úgy érzed, hogy neked senkire sincs szükséged, de hidd el, mindig van egy olyan pont, hogy nem tudsz már tovább egyedül lenni.
Szükséged van a családodra, a barátaidra.
A szeretetre, és a szerelemre.
Az ismerősre, és az ismeretlenre..